Az interjú - ha csak a lényegét szeretnénk megfogalmazni - nem több, mint két ember közti beszélgetés (információcsere) olyan témáról, ami közérdeklődésre tarthat számot. Az újságírói gyakorlatban azonban egyaránt jelenthet műfajt és anyaggyűjtési módszert is.

Amikor az újságíró nem dokumentumokból szerzi információit, hanem közvetlenül kell tájékozódnia, az interjú módszerével megszerzett híranyagot sokféleképp felhasználhatja: beépítheti például egy tudósításba (természetesen megjelölve a hír forrását) akár függőbeszédes formában, akár közvetlenül idézve a meginterjúvolt személyt.

Az újságírót és a szerkesztőt egyaránt fenyegeti az a veszély, hogy álinterjút ad közre. Ilyenkor párbeszédes formában, hosszas terjedelemben közölnek egy olyan anyagot, amelyben maga az információ fontosabb és aktuálisabb volna, mint a nyilatkozó személy (tehát amikor csak információgyűjtés okán keresték meg a válaszadót).

Ez esetben célszerű mellőzni a felesleges párbeszédes formát, és a felvett interjúra csak mint hivatkozási alapra számítani, így magát a beszélgetést tudósításként tálalni az olvasóknak. Érdemes tehát már az interjú megtervezésekor eldönteni, hogy az adott anyagot milyen formában fogjuk publikálni.

A magyar sajtótörvény kimondja, hogy az interjúalanynak joga van elkérni a vele készült beszélgetés kéziratát. Éppen ezért, az újságíró saját hitele valamint a további együttműködés érdekében jobb, ha ellenőrizteti kész cikkét az interjúalannyal a későbbi félreértések elkerülése érdekében. Az újságíró nem feledheti, hogy a válaszadónak nagy nyilvánosság előtt kell vállalnia kijelentéseit, tehát az újságírónak az utómunkálatoknál éppoly együttműködőnek kell mutatkoznia, mint az interjú előkészítésénél.

Azonban mindenképp keményen kell érvelnie, ha az interjúalany a közvéleményt erősen érdeklő részlettől akarja megfosztani az olvasót - ilyenkor próbáljuk meggyőzni a beszélgetőpartnert, de legyünk kompromisszumkészek. Ne feledjük, hogy az interjúalanynak jogában áll visszalépni az interjú közlésétől.

Az interjúra való felkészülés nem a diktafon bekapcsolásakor kezdődik. Először is fel kell kérnünk az alanyt a beszélgetésre. Persze ha személyes ismeretség fűzi össze a riportert és a beszélgetőpartnerét, ez jóval könnyebb. Mindenképp tájékoztassuk az interjúalanyt arról: hol, mikor, milyen formában fog megjelenni a vele készült beszélgetés, illetve hogy lesz-e lehetősége a megjelenés előtt a kész cikk átolvasására, és esetleges korrigálásra (lásd fent).

Már az időpont egyeztetésnél állapodjunk meg kölcsönösen, hogy mennyi időt szánunk az anyag felvételére, így elkerülhetők a félreértések és a kapkodás. Előre elküldhetjük a kérdések vázlatát is; ha nemcsak a riporter, hanem a válaszadó is felkészült, az előnyére válhat az interjúnak.

Ha az újságíró elkésik az interjúról, az megbocsáthatatlan bűn. Valószínűleg riportalanyunk többé nem áll szóba velünk, még ha éppoly gördülékeny és kellemes is volt a beszélgetés. Sose feledjük, hogy ő tesz nekünk szívességet.

Ne nehezítsük meg a saját és a partnerünk dolgát azzal, hogy eldöntendő kérdést teszünk fel - ilyenkor leáll a beszélgetés, és a holtpontról többé semmi sem mozdíthatja előre. Az újságírónak mindvégig érdeklődőnek kell lennie, és nem szabad tűzön-vízen át ragaszkodnia előre megírt kérdéseihez. Az ilyen interjúk általában unalmasak, szárazak, és az olvasóban azt a benyomást keltik, hogy a kérdezőnek fontosabb volt saját maga, mint a megkérdezett személy.

Adjunk teret a megkérdezettnek, viszont legyünk résen, ha ő kérdez tőlünk: ne engedjük megfordítani a beszélgetést. Akár egy vízvezeték szerelővel, akár egy miniszterrel készítünk interjút, a legfontosabb, hogy figyeljünk és érezzük át a beszélgetés hangulatát, majd a lehető legpontosabban adjuk vissza az elhangzottakat. Mindez a megfelelő előkészítés után már nem is tűnik lehetetlen feladatnak.

Van, aki remek tippeket tud adni a kérdésekkel kapcsolatban. Ilyen Barbara Walters tévésztár, aki "Hogyan beszélgessünk bárkivel, bármikor, bármiről" című könyvében jellegzetes amerikai tanácsokat ad. Földes Anna (Az interjú c. könyv szerzője) is idézi azokat a kérdéseket, amelyek Walters szerint meghozhatják a jó kapcsolatot és megnyithatják az interjúalanyt: - Ha kórházba kerülne, kit szeretne a maga melletti ágyon látni? - A történelem melyik korszakában szeretne élni? - Mire vagy kire költené, ha nyerne egymillió dollárt?     

Ezek a kérdések, bár kissé klisészerűek, arra mindenképpen jók, hogy egy esetleges holtponton előrelendítsék a beszélgetést, és nem mellékesen, több tucat újabb kérdést vethetnek fel. Ha nincs jobb tippünk, bátran használjuk hát ezeket!

Új műfajismeret, Sajtókönyvtár. (szerk. Bernáth László) Bp., 2002, Sajtóház Kiadó

Szellemidézés - Nagy interjúkönyv 1859-től napjainkig. 1994, Biográf.
Földes Anna: Az interjú. 2000, Útmutató Kiadó.
Nagy írók műhelyében. 1996, Európa.
Oriana Fallaci: Ha meghal a nap. Bp., 1971, Kozmosz Könyvek.