Handicap Mozgássérültek Önsegélyező Alapítvány 2006. évi Közhasznúsági beszámolója

Az Alapítvány 2006. évi főbb tevékenységei

 

Láncszem Virtuális Galéria


A 2003-ban indult internetes Virtuális Láncgaléria (www.lancgaleria.hu) létrehozásával a „valós” kiállításokhoz, megjelenéshez képest szinte minimális költség ráfordítással, sokkal rövidebb idő alatt, folyamatos változtatási lehetőség mellett, eddig elérhetetlen nyilvánosságot (nemzetközi és hazai egyszerre!) kívántunk teremteni a sérültséggel élő alkotók, művészek és alkotásaik számára. A fentieken túl célunk, hogy az alkotókat hozzásegítjük további hazai, ill. nemzetközi megjelenésekhez, alkotásaik esetleges értékesítéséhez is.

A 2006-os évben a Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információ Kollégiuma pályázatán 800.000 Ft. vissza nem térítendő támogatást nyertünk a galéria továbbfejlesztésére.

A programba bevont szakemberek segítségével jelentős haladást ért el a galériának otthont adó honlap fejlesztésében. A virtuális galériában korábban 12 kiállításon (5 műhely és 7 egyéni) 88 alkotó 467 műve volt megtekinthető. Ez a szám a jelen fejlesztés nyomán újabb alkotók (köztük egy külföldi művész!) 128 új művével bővült!

Az alábbi fejlesztések történtek Galériánkban, a támogatás segítségével:

új alkotók művei kerültek önálló bemutatásra:

Horváth Ferenc hallássérült fotós képei

Tegze Judit új selyemfestményei

Tariné Visy Ilona festményei (portrék, tájak, ikonok)

Dékányné Gyesen Margó tűzzománcai

és nagy örömünkre egy külföldi kiállítóval is bővült galériánk: Gerard van Lishout holland látássérült szobrász művei is tárlatunkat gazdagítják.

Korábban már fent levő alkotóműhelyek és alkotók kiállításai újabb képekkel egészültek ki, így  gazdagodott a

Bárka Stúdió és Műhely Alkotócsoport

SMAKK (Sérült Művészek, Alkotók és Kézművesek Köre)

Frimm Jakab Alkotó kör

Hallássérültek Kultúrájáért Alapítvány

Lámpás ’91 Alapítvány kiállítása

Korábbi kiállítások bekerültek az Archívumba

Frissült és aktuális lett a Naptár menü, melyben alkotóink jelen pillanatban is megtekinthető, valós kiállításairól adunk hírt, továbbá egy olyan könyv megjelenéséről is, amely Tegze Judit alkotónk illusztrációit tartalmazza.

Frissült az angol nyelvű honlap: valamennyi megváltozott tartalom elolvasható angol fordításban is.

A növekvő ismertség következményeként nőtt a szponzori lehetőségek száma is.

Ennek eredményeként a Magnum jégkrém gyártója, az Unilever Magyarország Kft talált rá Galériánkra. Így egy sikeres, galériánk művészeivel közös kampánya nyomán 500 000 forint támogatásban részesítette alapítványunkat.

Nézőpont Váltás program – Integrált médiával a fogyatékossággal élő emberek társadalmi esélyegyenlőségéért


A Nonprofit Média Központ Alapítvány által szervezett és megvalósított képzésben a Handicap Alapítvány társzervezőként és -lebonyolítóként vett részt. Ez kiterjedt részben a technikai feltételek biztosítására (eszközkölcsönzés, résztvevők szállítása), részben a szervezésre (pl. résztvevők „toborzása” saját kapcsolati tőke mozgósításával).

A Nézőpont Váltás program célkitűzése, hogy a különféle fogyatékossággal élő emberek – akik eddig a médiának felkészületlen alanyai voltak – a nyilvánosságot tudatosan alkalmazó, a közvéleményt formáló egyénekké váljanak, és a médián keresztül teljesebb képet adjanak „közös világunkról".

A képzési idő végén a programban résztvevők önálló, publikálásra alkalmas vizsgamunkákkal adnak számot megszerzett tudásukról. A Filmszemle lebonyolításában, melyre 2007 első felében kerül sor, Alapítványunk szintén tevékeny részt vállal.

Közelkép Hírügynökség


2005-ben a Nonprofit Média Központ Alapítvánnyal együttműködésben indítottuk útjára a fogyatékkal élő személyek világával foglalkozó internetes hírügynökségünket (www.kozelkep.hu). 2006-ban a portál üzemeltetését a Nonprofit Média Központ Alapítvány vette át, melyhez Alapítványunk jelentős szakmai támogatást nyújtott. Partnerszerveztünk sikeres pályázata eredményeként az oldal mind tartalmilag, mind formailag megújult, professzionlizálódott, és továbbra is dinamikusan fejlődik.

Pályázatok

Sikeres pályázatok


Működési költségeink biztosítására pályázatot nyújtottunk be az NCA Országos Kollégiumához, mely pályázaton 500 000 Ft támogatást nyertünk. A támogatás 2007. május 31-ig használható fel.

Az említett NCA „Civil szolgáltató, fejlesztő és információs Kollégiumához” beadott „Láncszem Virtuális Galéria honlap tartalmi és informatikai fejlesztése” pályázatunkon 800.000 Ft támogatást nyertünk.

Sikertelen pályázatok


Az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma által kiirt pályázatra Fogyatékossággal élőket támogató civil szervezetek regionális médiaképzése címmel adtunk  be pályázatot, mely nem kapott támogatást.

Sajnálatos módon, anyagi nehézségeink miatt, ez évben Toyota személyszállító kisbuszunk eladására kényszerültünk. Ezzel megszűnt Alapítványunk azon lehetősége, hogy fogyatékkal élő személyek számár szállítási szolgáltatást nyújtson.

Budapest, 2007. március 29.



Dávid Andrea
Handicap alapítvány képviselője



Liling Tamás
Handicap Alapítvány ügyvezetője