Handicap Alapítvány
Alapító szervezetünk éveken át működtetett szállítószolgálatot mozgáskorlátozottak részére; hozzájárult a szociális otthonok lakóinak ill. fogyatékkal élők színvonalas szórakoztatásához videotéka ill. filmklub megszervezésével; lobbizott különböző médiafelügyeleti szerveknél a hátrányos helyzetűek érdekeinek reálisabb és erőteljesebb megjelenítéséért. Öt éven keresztül jelentette meg a Láncszem  Magazint, mely a sérült emberek és a többségi „épek” társadalma közti hiányzó kapcsolat létrehozását kísérelte meg elősegíteni.

A magazin hasábjain többször, képekkel gazdagon illusztrált cikkeket jelentettünk meg sérültséggel élő képzőművészeti alkotókról, bemutatva munkásságukat. Ebből adódott az állandó, tetszőleges felületű, publikálást biztosító, színes megjelenést lehetővé tevő, internetes Láncszem Virtuális Galéria létrehozásának ötlete, melynek megvalósításához az Alapítvány 2001-ben kezdett hozzá.

A Galéria anyagait számos szervezet (pl. Bárka Alapítvány, ÉFOÉSZ, SINOSZ, MEOSZ, SMAKK (Sérült Művészek, Alkotók és Kézművesek köre)) és önálló művész munkáiból válogatjuk. A kiállítások anyagai időről-időre változnak, a korábbi kiállítások az archívumban érhetők el. A Galéria bemutatkozó anyagainak összeállítását és a kiállítások kivitelezését több terület (fotós, számítógépes grafikus, web mester, képzőművész, művészetkritikus) megbecsült szakemberének segítő együttműködése tette lehetővé. A Galéria web mesteri teendőinek ellátása állandó és hasznos elfoglaltságot jelentett egy kerekes-székes mozgássérült fiatalembernek.

Galériánk a www.lancgaleria.hu címen érhető el. A Galéria jelenleg 18 kiállítás keretében (4 műhely, 14 egyéni) közel 100 alkotó több mint 500 művét mutatja be. A kiállított művek több művészeti területet fednek le: a festmények, rajzok mellett fotók, grafikák, iparművészeti tárgyak és térplasztikák is megtekinthetők. A művek mellett az alkotókat is bemutatjuk, tovább csökkentve ezáltal az alkotó és a befogadó közt esetleg meglévő távolságot. A honlap lehetőséget ad arra is, hogy az érdeklődő látogatók kapcsolatot teremtsenek az egyes alkotókkal. A kiadványt több hazai és nemzetközi keresőszerveren is bejegyezzük, így segítjük elő a „ránk találást”.  A digitalizált képekből kérésre, tetszőleges összeállításokat (katalógust, szóróanyagot stb. nyomdai előkészítésig) vagy nyomtatott formában is publikálunk.

A Handicap Alapítvány 1997-ben kezdett először médiaképzést szervezni különféle fogyatékossággal élő emberek számára. A Nézőpont Váltás program ebben az évben indult először a Handicap Alapítvány szervezésében.

2005. október-december között indítottunk el egy olyan pilot programot, amelynek sikere alapján tervezzük folytatni idén is a megkezdett munkát. A program keretében a közép-magyarországi régió fogyatékkal élők érdekeit képviselő civil szervezeteinek képviselői számára tartottunk médiaképzést. A képzés három napos hétvégéje során a résztvevők megismerkedtek a legfontosabb sajtóbeli műfajokkal, a hírkészítés alapjaival, a sajtóanyag-készítés, sajtótájékoztató szervezésének fogásaival, a sajtó előtti szereplés technikájával, stb. A képzés eredményeként létrehoztunk egy internetes weboldalt, amely kifejezetten a fogyatékkal élők és érdekvédelmi szervezeteik szemszögéből mutatja be a nagyvilág eseményeit, tudósít a szektor történéseiről, híreiről, rendezvényeiről, eredményeiről. Így indulta a Közelkép Hírügynökség, melyet ma a Handicap Alapítvány és a Nonprofit Média Központ közösen üzemeltet.

A Handicap Alapítvány 2004-ben sikeres lobbi tevékenységet folytatott az ORTT-nél több, a sérültséggel élők érdekeinek képviseletére irányuló pályázattal kapcsolatban. Ennek eredményeképpen született meg öt pályázati kiírás fogyatékos embereket bemutató műsorszámok készítésére, rádiós és televíziós műsorszolgáltatók számára (sport-, hír-, magazin-, dokumentum- ill. gyermek- és ifjúsági műfajban), mely pályázatok kiírásában és elbírálásában (a bizottság elnökeként) Alapítványunk tevékeny részt vállalt. Szakmai javaslattétel és kidolgozás szintjén az Alapítvány részese volt egy, a hír-, szórakoztató- és magazinműsorokat (feliratozással ill. jeltolmács segítségével) fogyatékkal élők számára is befogadhatóvá tevő pályázatnak is.

Új kezdeményezésünk, hogy megpróbáljuk a felsőfokú kommunikációs- és médiaiskolák tananyagába és gyakorlati képzésébe is bevonni a fogyatékkal élők kérdését. Egyrészt elméleti, gondolati síkon (társadalmi közgondolkodás megváltoztatása felelősség­tudatosabb, empatikusabb, bátrabb és a valódi esélyegyenlőség megteremtése felé irányuló változtatásokkal), másrészt a gyakorlati tapasztalatszerzés síkján (pl. a téma különféle műfajokban – pl. magazin, sport, portré, társadalmi célú reklám – való megjelenítése, fórumteremtés fesztiválokon és más alternatív megjelenési lehetőségeken, a fogyatékkal élőkhöz való közeledési módok, velük való együttműködés speciális kérdései.)

Handicap Alapítvány 2006. évi közhasznúsági jelentése.
Handicap Alapítvány 2005. évi közhasznúsági jelentése.