| A Nonprofit Média Központ Alapítvány 2007. évi közhasznúsági beszámolója |
Programok
Fogyatékossággal élő emberek parlamenti napja
A találkozó szervezésében és lebonyolításában, a fogyatékosügyi szervezetek felkészítésében, a Nonprofit Média Központ Alapítvány állandó partnerével a Handicap Alapítvánnyal, illetve a Szabad Rádiók Magyarországi Szövetségével (SZARÁMA) együtt működött közre.
A Nonprofit Média Központ Alapítvány az Európai Unió az „Egyenlő Esélyek Mindenki Számára" Európai Éve kapcsán Parlamenti Nap keretében teremtett alkalmat arra, hogy a képviselők találkozhassanak fogyatékos szervezetek képviselőivel, valamint magukkal az érintettekkel is. Az európai év tematikája azt a célt szolgálta, hogy tudatosítsa az európai társadalmakban a megkülönböztetés elleni jogszabályok érvényesülésének, az esélyegyenlőség megteremtésének szükségességét, illetve, hogy minden embernek joga van az egyenlő bánásmódra, a diszkriminációmentes életre, tekintet nélkül nemi, faji vagy etnikai hovatartozásra, vallására, meggyőződésére, fogyatékosságra, életkorára, vagy akár szexuális beállítottságára. Minthogy Magyarország elsőként írta alá azt a 2006-os ENSZ dekrétumot, melyben a fogyatékosügyet emberi jogi problémaként, és nem az itthoni gyakorlatban megszokott szociális problémaként kezeli. Az ebből származó kötelezettségek nyomatékosítására is jó alkalom nyílt a projekt keretében. Az esemény egyrészt fel kívánta hívni a döntéshozók figyelmét a fogyatékosügyi helyzet problémáira, az érintettek és a döntéshozók közötti párbeszéd megindításának fontosságára, illetve direkt módon kívánt rámutatni azokra a mindennapi problémákra, amelyekkel a fogyatékkal élők szembesülnek. A résztvevő fogyatékkal élő emberek „tapasztalati szakértőként” képviselték érdekeiket. A találkozó alkalmat teremtett arra is, hogy a fogyatékosok civil képviselői egységes, nyomást gyakorolni képes partnerként jelenjenek meg a döntéshozók előtt. A találkozó szervezésében és lebonyolításában a következő fogyatékosügyi képviseleti és érdekvédelmi szervezetek vettek részt:
A szervezetek kommunikációs felkészítése kiscsoportos formában történt, heti rendszerességgel, az érintettek személyére szabva. Az eseményt megelőző fél évben az érintett képviselőkkel és a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal is rendszeresen egyeztettünk, hogy a találkozó minél megalapozottabb és eredményesebb legyen. Magát az eseményt a résztvevő érdekvédelmi szervezetek munkatársai, illetve az érintettek sikerként könyvelték el, mivel ez egy hatékonyabb együttműködés, az érintettek bevonásának kezdő lépése lehet a jövőben. Az eseményt követően két alkalommal tartottunk találkozókat, melyek célja az eredmények, tapasztalatok és a meglévő anyagok feldolgozása volt. A résztvevő szervezetek kifejezték hasonló események szervezése iránti szándékukat, nemcsak parlamenti, hanem regionális vezetési szinten is. A projektet sikeresnek ítéljük, alkalmas kiindulópontnak további találkozók szervezésére, illetve az azonosított problémák megoldása felé tett első lehetséges lépésként. A Parlamenti Napon az érintettek és az országos érdekképviseleti szervezetek mellett részt vettek döntéshozók, minisztériumi munkatársak és képviselők is. Az esemény fővédnöki posztját pedig Szili Katalin, az Országgyűlés Elnöke vállalta el. MUSTRA + – ORTT filmfesztiválAz Országos Rádió és Televízió Testület 2007. november 23-án és 24-én - nyolcadik alkalommal - kétnapos filmfesztivált szervezett, az általa támogatott filmek és televíziós produkciók bemutatására. Budapesten, a Puskin Moziban két nap alatt - filmszínházakban ritkán vetített, vagy éppen a televíziók által csak egyszer sugárzott - egyedi és kiemelkedően színvonalas alkotásokat láthattunk, amelyeket az ORTT az elmúlt években támogatott. Az Esélyegyenlőség Évében „Mustra+ az esélyegyenlőségért” programmal egészült ki a fesztivál, amely kapcsán az ORTT által támogatott és a Nonprofit Média Központ Alapítvány Nézőpont Váltás programja keretén belül megvalósult - siket és nagyothalló, vak és gyengénlátó, autizmussal élő, mozgássérült, értelmileg akadályozott emberek alkotta - rövid dokumentumfilmek kerültek bemutatásra. Ezeket a vetítéseket több százan látogatták. A Mustra+ filmjei vakok és gyengénlátók számára „Képolvasók”, a siketek és nagyothallók részére jelnyelvi tolmácsok közreműködésével kerültek bemutatásra. Esélyegyenlőség a Kamera Hungária 2007 MűsorfesztiválonAlapítványunknak köszönhetően az esélyegyenlőség témája a Kamera Hungária 2007 fesztiválon egy külön panel és egy új, esélyegyenlőségi díj megteremtésével jelent meg. Neves média szakemberek bevonásával rendezett beszélgetésen kívántuk felhívni a szakmai és a társadalmi közvélemény figyelmét az esélyegyenlőséggel kapcsolatos felelősségükre, e tárgykörben szükséges továbblépés lehetőségeire. A beszélgetés a téma megjelenéséről és megítéléséről, illetve ezek változásáról szólt az elektronikus médiában az elmúlt 50 év során. A panelbeszélgetést a médiakészítők, szerkesztők, újságírók, reklám-, és PR szakemberek, döntéshozók (pl. ORTT, kormányzat képviselői), az érintett területek jogi szakemberei, szakértői, kutatói, valamint az érintetteket, az érdekképviseleti szervezetek munkatársai számára szerveztük, hogy egy lehetőség adódjon a párbeszédre. A Kamera Hungária jó alkalmat kínált az esélyegyenlőség témájában készült filmek és televíziós műsorok bemutatására is. Olyan mozi-, illetve TV filmeket, műsorokat kívántunk bemutatni, melyek reprezentálják a hazai televíziózás e tárgykörben született követendő munkáit, sikeres vállalkozásait. A filmek, műsorszámok bemutatásán keresztül a média szakma és az érintettek képviselőinek érdeklődésen túl az egész társadalom figyelmét igyekeztünk ráirányítani e méltatlanul elhanyagolt problémakörre. Fontosnak tartottuk, hogy az ez irányú szakmai elkötelezettséget a média és az újságírói szakma is értékelje. A Kamera Hungária jó alkalmat, kellő publicitást kínált arra a szakmai elismerésre, melyet az Esélyegyenlőségi díj formájában sikerült létrehoznunk. Ennek odaítélésével talán sikerült méltó szakmai és társadalmi rangra emelni az e tárgykörben magas színvonalon alkotók munkáját. Célunk a hasonló témájú filmek részvételének támogatása a következő évek fesztiváljain is, illetve a díj évenkénti átadásának biztosítása. Esélyegyenlőség a médiában – a sérültséggel élők és a médiaszolgáltatásokÁprilis végén Alapítványunk ügyvezetője, Liling Tamás mint résztvevő és moderátor segítette a „PÁRBESZÉD A MÉDIÁRÓL” konferenciasorozat „Esélyegyenlőség az információhoz jutásban – a sérültséggel élők és a médiaszolgáltatások” elnevezésű ülését. Az Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet által rendezett konferencia a sérültséggel élők média-hozzáférésének javításainak lehetőségeit térképezte fel. A rendezvényen részt vett többek között a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, az ELTE Szociális Tanulmányok Intézete, több érdekvédelmi szervezet és közszolgálati médium képviselője. Nézőpont Váltás program – médiaképzés fogyatékkal élők számáraPartnerszervezetünkkel, a Handicap Alapítvánnyal közösen szervezett, nyolcadik alkalommal megtartott Nézőpont Váltás program 2006 szeptemberében indult az ORTT és a Műsorszolgáltatási Alap támogatásával. A képzés 2007 májusában zárult. A program célkitűzése, hogy a különféle fogyatékossággal élő emberek – akik eddig a médiának felkészületlen alanyai voltak – a nyilvánosságot tudatosan alkalmazó, a közvéleményt formáló egyénekké váljanak, és képesek legyenek a médián keresztül teljesebb képet adni „közös világunk”-ról. A programban 19 fogyatékossággal élő személy (autisták, látás-, hallás-, valamint mozgássérültek) vett részt. A képzés során a résztvevők megismerkedtek a filmkészítés szerkesztési és technikai alapjaival, valamint megtanultak együtt dolgozni, az ötletek kitalálásától egészen azok megvalósításáig. A program megvalósítása A programot az írott, elektronikus és televíziós médiumok segítségével hirdettük meg. A program iránt, mint tavaly is, igen nagy volt az érdeklődés, így a jelentkezőkből kiscsoportos közegben lebonyolított találkozókon választottuk ki a program résztvevőit, összesen 39 főt hívtunk be személyes konzultációra. A személyes találkozók kettős célt szolgáltak: egyrészt igyekeztünk megismerni a jelentkezőket és motivációjukat, másrészt a különböző helyzetgyakorlatok segítségével szerettük volna megismertetni a jelentkezőkkel a program tartalmát. A csoportba végül valamivel több, mint 20 fő került. A félév során néhányan – egyéb tevékenységeik és betegség miatt – nem tudták befejezni a kurzust. A képzési program szakmai hátterét műhelymunka biztosította, amely rendszeres elméleti és gyakorlati konzultációkból állt. A program első hónapjaiban a résztvevők megismerkedtek a rádiózásban és a televíziózásban elterjedt műsortípusok jellemzőivel, az egyes műfajok esztétikai és hatáselemeivel, a műsorszerkesztés alapjaival. Minden egyes konzultáción kaptak házi feladatot (pl. interjúkészítés), melynek elvégzéséről a következő alkalom elején számot adtak, s a tapasztalatok közös értékelése is segítette a témákban való elmélyülést. Novemberben a résztvevők három napos, bentlakásos, intenzív képzésen vettek részt Kunbábonyban, ahol a helyszínre szállított technikai felszerelések segítségével elmélyíthették rádiós és televíziós riporteri, szerkesztői ismereteiket. Kiscsoportokra bontva kellett egy-egy filmet készíteniük megadott témában, előre felvett ill. a helyszínen készült riportokkal. A következő szakaszban a résztvevők elsajátították a képalkotás, kép- és kameramozgások, - kivágások, story board készítés, felvétel, képszerkesztés, vágás, és más filmes eszközök és módszerek alapjait. Rendszeres házi feladatok során gyakorolták az alapvető műfaji és stílusbeli sajátosságokat, a heti konzultációk során elsajátíthatták a szakma alapvető fogásait. A második bentlakásos hétvégén (ismét Kunbábonyban) a résztvevők stábmunkában készült, helyben leforgatott, különböző műfajú kisfilmeken gyakorolták a videós szerkesztés és vágás alapjait, megismerték a számítógépes vágóprogram működését. Elsajátították a filmkészítés technológiai fázisait. Megkezdődött a felkészülés a vizsgafilmek elkészítésére. Májustól decemberig a résztvevők különféle stílusú és műfajú hang- és videóanyagokat készítettek, valamint a műhelymunkák és a konzultációk során saját alkotásaik megtervezésén, előkészítésén dolgoztak. Az előkészületek után a résztvevők hozzáfogtak egyéni alkotásaik megvalósításához. A vizsgamunkák elkészítéséhez önállóan szerveződött kis csoportok alakultak, amely a stábmunka jellegének megtapasztalását jelentette a résztvevők számára. A képzési idő végén a programban résztvevők önálló, publikálásra alkalmas vizsgamunkákkal adtak számot megszerzett tudásukról egy nyilvános Filmszemle keretében, melyet a Motiváció Alapítvány belvárosi központjában tartottunk. A program utóélete Alapítványunk fenntartja a kapcsolatot a végzett hallgatókkal, akik munkáját a továbbiakban a rendelkezésünkre álló szakmai és technikai háttérrel kívánjuk támogatni. Az újabb képzés A következő, kilencedik Nézőpont váltás képzés 2007 szeptemberében indult és 2008 februárjában zárult. Az eddigiekhez hasonlóan e képzési program is az Ortt és a Műsorszolgáltatási Alap támogatásával valósul meg. Közelkép Hírügynökség2005 novemberében a Handicap Alapítvánnyal együttműködésben indítottuk útjára a fogyatékkal élő személyek világával foglalkozó, önkéntes tudósítók által működtetett, internetes hírügynökségünket (www.kozelkep.hu). Programunk célkitűzése az, hogy létrehozzunk és útjára indítsunk egy olyan, főként újságíróknak szóló fogyatékosügyi hírügynökséget, melyet elsősorban fogyatékossággal élők üzemeltetnek, így mintegy „belülről” mutatják be a sérültséggel élők világát. A honlap tartalmát, témaköreit úgy alakítottuk ki, hogy az ne csak a fogyatékkal élőknek legyen hasznos, hanem mindenek előtt az érdeklődő újságíróknak nyújtson segítséget az egyes cikkekhez kapcsolódóan szakértők és további információforrások megjelölésével. Azt reméljük, hogy honlapunk így hozzájárul a társadalom tudatformálásához, szélesebb informálódásához a fogyatékkal élőkkel kapcsolatban. Eredetileg csak hírforrásként szolgált az oldal, külön kategóriákra bontva a híreket (társadalom, közélet, sport, kultúra, szórakozás stb.) Az önkéntes tudósítókkal való együtt-gondolkodás eredményeképp mára két új terület került fel a honlapra: az “ Történetek”, illetve az “Akadálytalanul?” rovat. Az első olyan pozitív, illetve negatív, fogyatékosokkal kapcsolatos történeteket mutat be, melynek megismerése hozzájárul a társadalom tudatformálásához. A második rovat az akadálymentesítéssel, az egyenlő hozzáférés biztosításával foglalkozik. Elsősorban személyes tapasztalatokra alapozva megpróbáljuk bemutatni, hogy hol tart ezen a területen Magyarország. Sajnos a törvényi kötelezettség ellenére még elég rossz a helyzet, és fontosnak tartjuk felhívni erre az emberek figyelmét. Természetesen ezen a területen is bemutatjuk a pozitív példákat. Jelenleg komolyabb adatgyűjtés folyik a témában, a cikkek folyamatosan kerülnek fel a honlapra. Az alapítvány székhelye Budapest, de honlapunkat országos hatókörrel üzemeltetjük. Ennek megfelelően a budapesti, illetve környéki tudósítókkal személyes konzultációkra került sor. A vidéki önkéntesek távoktatásos formában kaptak felkészítést a hírszerkesztésre, illetve a honlap kezelésére. A folyamatos kapcsolattartás egy internetes levelezőlista biztosítja, melynek jelenleg 50 tagja van. Ezek egy része aktívan részt vesz a szerkesztőség munkájában, híreket, cikkeket tölt fel a honlapra. Az ő név szerinti listájuk megtalálható a honlap (www.kozelkep.hu) Újságíróink menüpontja alatt. A program során sikeres együttműködést valósítottunk meg partner szervezeteinkkel (SZARAMA, MEOSZ, SINOSZ, ÉFOÉSZ, MVGYOSZ, Autisták Érdekvédelmi Egyesülete). Ők egyrészt segítséget nyújtottak tudósítóink toborzásában, másrészt az oldal népszerűsítésében. Hírleveleik, saját híreik is nagyban segítették a szerkesztőség munkáját. A Hírügynökség működtetését és továbbfejlesztését a Handicap Alapítvánnyal együttműködve 2008-ban is folytatjuk. Lobbitevékenység:Folyamatos lobbizást folytatunk a média szakmai szervezeteknél és a döntéshozóknál azért, hogy a különböző civil szervezetek és a társadalmilag hátrányos helyzetű csoportok hangsúlyosabban jelenhessenek meg a médiában, elősegítve érdekérvényesítő képességüket ezzel társadalmi integrációjukat. Így elértük, hogy az ORTT kiemelten támogassa a fogyatékosok világát megjelenítő műsorokat, valamint pályázatot írt ki különböző műsorszámok, filmek feliratozására is. Törekszünk arra, hogy a médiával foglalkozó konferenciák tematikájában megjelenjen az esélyegyenlőség kérdésköre. Szevasz! – Köszönőviszonyban a toleranciávalAz év végén megkezdtük 10 állomásos, filmvetítéssel egybekötött, előítéletekkel kapcsolatos beszélgetéssorozatunk lehetséges helyszíneinek kiválasztását, illetve ezt követően a kapcsolatfelvételt. Pályázatok
Sikeres pályázataink:Működési költségeink biztosítására pályázatot nyújtottunk be az NCA Országos Kollégiumához, mely pályázaton 1 500 000 Ft támogatást nyertünk. A támogatás 2008. május 31-ig használható fel. A Fővárosi Önkormányzat működési támogatásra kiírt keretéből 200 000 forintot nyertünk. A támogatás 2007. december 31-ig volt felhasználható. Az Országos Rádiós és Televízió testület pályázatán 1 511 000 forint támogatást nyertünk Nézőpont Váltás programunk finanszírozására. A támogatást 2008. február 28-ig használhattuk fel. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2 000 000 Ft egyedi támogatásban részesítette Szevasz! – Köszönőviszonyban a toleranciával programunkat. A támogatás összege 2008. július 15-ig használható fel. Sikeresen pályáztunk az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma pályázatára, melynek keretében 1 470 000 Ft támogatást kaptunk a Fogyatékossággal élő emberek parlamenti napja megrendezésére. A támogatás 2008. január 31-ig volt felhasználható. A 2006-os pályázatok 2007-re eső része is hozzájárult költségeink fedezéséhez: 1 300 000 Ft-ot nyertünk az NCA Országos Kollégiumától Alapítványunk működési költségeinek támogatására. A támogatást 2006. január 1. és 2007 május 31. közötti időszakban használtuk fel. Az ORTT és a Műsorszolgáltatási Alap egyedi támogatási kérelem alapján 5 622 700 Ft támogatásban részesítette Nézőpont Váltás képzési programunkat. Előfinanszírozásból 4 498 160 Ft. utalás történt 2006-ban. A fennmaradó összeget utófinanszírozásként utalták a program lezárását és a beszámoló elfogadását követően 2007-ben. Sikertelen pályázatok, melyek nem nyertek támogatást:Sikertelenül pályáztunk a Budapest Bankhoz Közelkép Hírügynökségünk további fejlesztésének támogatására. Az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiumához „Közelkép önkéntes tudósítók képzése” címmel adtunk be pályázatot. Pályázatot nyújtottunk be az NCA Civil Önszerveződés, Szakmai és Területi Együttműködés Kollégiumához, „Akadálymentesítési „watchdog” kiépítése és üzemeltetése” címmel. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumhoz beadott, „Civil partnerség 2007” tárgyú pályázatunk nem nyert támogatást. Budapest, 2008. május 21. ................................................ Huszerl József Nonprofit Média Központ Alapítvány, kuratóriumi elnök ................................................ Liling Tamás Nonprofit Média Központ Alapítvány, ügyvezető |