„Szevasz!” - Köszönőviszonyban a toleranciával
Kirekesztünk és kirekesztenek. Ez az apróság megszokott és természetes része a hétköznapjainknak. Válogatunk, és bennünket is megválogatnak - még ha nem is tudunk róla.  Mégis egész életünk arról szól, hogy megtanuljunk köszönni, és elérjük, hogy köszönjenek nekünk.   

Egy keleti mondás szerint, amikor két ember találkozik, önmagukat keresik a másik tekintetében. És köszöntésükkel azt nyugtázzák: megtalálták, amit kerestek.

Hát akkor…
Szevasz!

Ez a program találkozás. Másokkal, önmagunkkal. Önmagunkkal és másokkal. Tíz alkalom, tíz nagyváros, tíz lehetőség, hogy gondolkodjunk és tegyünk a toleranciáért – magunk és mások elfogadásáért.

Létrehoztunk egy helyet, ahol az emberek beülhetnek egy teára vagy egy kávéra. Egy egyszeri alkalmat, amikor figyelnek a másikra, és figyelnek most egy kicsit magukra is.

BUDAPEST - DEBRECEN - EGER - KAPOSVÁR - KESZTHELY - SZABADKA - SZEGED - SZÉKESFEHÉRVÁR - SZOLNOK - SZOMBATHELY

Az eseménysorozat meghívója itt letölthető.

A programsorozat 2008. márciustól júniusig tartott.

Az utolsó, budapesti vetítést június 13.-án, pénteken rendeztük meg.

A program értékelése:

A beszélgetések során érintett témák nagyon sokszínűek voltak: családon belüli erőszak, nemi identitásokból fakadó előítéletek és problémák, nők kiszolgáltatottsága, kisebbségi problémák, különböző fogyatékosságokkal élő emberek el- ill. el nem fogadása, stb. A beszélgetések őszinte hangneme sok-sok dilemmát, sok esetben eddig meg nem fogalmazott félelmet, előítéletet hozott felszínre, és a résztvevők véleménye szerint elgondolkodtató „útra valót” nyújtott számukra.

A program során szerzett tapasztalataink alapján kijelenthetjük, hogy jelenleg nincsenek megfelelő fórumok arra, hogy az emberek személyes tapasztalatok segítségével szembenézzenek saját élményeikkel, előítéleteikkel, dilemmáikkal, és ezekről oldottan, őszintén beszélhessenek, vagy mások gondolatait meghallgathassák. Beigazolódott, hogy egy hiánypótló szolgáltatást sikerült elindítanunk.

A programot a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával hoztuk létre.