| A X. Nézőpont Váltás Filmszemle és Mustrával lezárult a X. Nézőpont Váltás képzési program |
|
A Nonprofit Média Központ Alapítvány 2009. június 5-én megtartotta X. Nézőpont Váltás Filmszemléjét, mely ez évben először kiegészült a Nézőpont Váltás Mustrával. A DocuArt moziban megrendezett szemlén közel 100 érdeklődő, mostani vagy korábban végzett hallgatók, hozzátartozóik és segítőik, más fogyatékos ügyi szervezetek képviselői, művelődési és képzési szakemberek, valamint a sajtó képviselői vettek részt.
A program első részében a 2008-2009-ben végzett fogyatékkal élő hallgatók alkotásait, összesen 9 filmet tekintette meg a közönség. A leadott szavazatok alapján az Első filmes 2009. közönségdíjat Király Belián és Mihályi Ferenc Isteni púp c. filmje kapta. A szünetet követő második részben korábban a végzett hallgatóink, illetve „külsős” résztvevők által nevezett 10 filmet vetítettük le. Az Arany kamera 2009. díjat a Kalmár Márton, Kerecsendy Vilmos és Kiss Zoltán alkotta Forgatófilm Csoport Mozaik c. filmje nyerte el. A nyertes alkotásukat hamarosan közzétesszük honlapunkon. A Nézőpont Váltás képzési programot az Országos Rádió és Televízió Testület, a Műsorszolgáltatási Alap, a Budapesti Művelődési Központ és a Szondaphone Kft. támogatta. |