A 2009. évi Más SzemPont Filmszemle műsora

I. rész

 

Pilló Ákos: Tiszta szívvel (20’)

Algács Dezső, a szakolyi ápoló és gondozóotthon lakója értelmi fogyatékos. A 2007-ben megrendezésre kerülő speciális olimpián 2 aranyérmet szerzett asztaliteniszben.

 

Szabados Ágnes, Herner Donát, Králik Kata: Kerekesszékkel a Szegedi Tudományegyetemen (7’ 05”)

A film a Bölécsészettudományi Karon jelenleg is tanuló mozgáskorlátozott egyetemi hallgató életét hivatott bemutatni. A bejátszásban beszélgetek interjúalanyommal, Mintál Kingával, a közlekedésben őt ért nehézségekről és a boldogulás lehetséges módjairól.

 

Pötös Jolán, Hordós Erika: Sportélet Zsirán (15’)

A film a Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Zsirai Otthonában zajló sportéletet mutatja be.

 

Ászity Boglárka, Eichner Hanna, Molnár Dániel: Imagine (9’ 40”)

Filmünk évfolyamtárunkról, a Davies Korner zenekar szólógitárosáról, Juhász Tamásról szól. A film az ő narrációja, és saját zenéje hallható, műfaját tekintve dokumentumfilm.

 

Török Róbert Károly: Hallhatatlan (8’)

Riportfilm három három olyan családdal, amelykben gondozásra szoruló mozgássérült él. Különbözőek a problémák, de én most a másik oldalról, az ápolók szemszögéből nézve közelítem meg a kérdést. Ők azok, akiknek szótlan áldozathozataláról alig esik szó.

 

Eged Dávid, Zagyva Zoltán: Tribute (6’ 31”)

A Tribute egy protréfilm, amely két fogyatékkal élő fiatallal készült emlékezetes beszélgetésünkről készült.

 

Papp Márton: A 206-os busz (3’ 44”)

Egyik szerda délután Lacit, az ÉNO azaz az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona egyik lakóját, aki nagyon szereti a buszokat és a metrókat, de csak az újfajtákat, az otthon vezetőjének engedélyével elkísértem az Óbuda-Bogdáni úti végállomás autóbusz parkolójába.

 

Koborzán Bettina: Hallhatatlan (6’ 36”)

Hallhatatlan című lírai dokumentumfilmem a Gödön található TOPház Speciális Otthonban készült 2006-ban. Lehetőségem nyílt két feledhetetlen napot fogyatékossággal élő gyerekek és ápolóik között tölteni.

 

Békési Eszter: Láthatatlan élet (14’)

Markó Zita Szegeden élő tinédzser, aki súlyos fogyatékkal él. Zita vak. Ennek ellenére önállóan, laptopjával a kezében moinden tanítási nap együtt tanul osztálytársaival egy szegedi gimnáziumban. Rita életének nehézségeit, az épek köző való integrációját és álmait mutatja be a film.

 

Hendrik István: Diptichon – Telek Balázs fotóművész kiállítása 2009 (14’ 01”)

A Diptichon egy kulturális bemutató kisfilm, amely Teleki Balázs fiatal, de már komoly díjazásokkal is elismert, fotóművész új, az eddigi munkáitól teljesen eltérő, de azok szellemét folytató fotükból nylít kiállítás bemutatóka apropóján készült a Nessim Galériában, 2009. november 6-án.

 

Kőszegi Tamás: Lepkeetető (5’ 30”)

Mint télen a madáretető a madarakat, nyáron a nyári orgona vonzza kertünkbe a pillangókat. A nyári orgonáról és ezt a szép növényt látogató pillangókról kapunk ízelítőt ebben a kisfilmben, megismerve a nyári orgonát és azokat a lepkéket, melyekkel biztosan találkozhatunk, ha ilyen növényt ültetünk a kertünkbe.

 

15 perc szünet

II. rész

 

Szirmai Márton: Minden nap egy új kaland (3’ 20”)

Groteszk etűd a hendikepes miskolci lakosok mindennapi kihívásairól.

 

Szendrő Attila: Zsákutca (15’)

A negyedórás rövidfilm egy fiatal pár vívódásait mutatja be, melyet nyomasztó kiútkeresés, a drogok látszólagos könnyedsége jellemez az igaz döntések ellenében. Az alkotás irányadó, nem nyújt kész megoldásokat, a nézőnek magának kell döntenie. A karakterek megformálásában javarészt a KOMISZ (Komédiás Magyar Integrált Színház) tagjai segítettek.

 

Vámos Zoltán: Reneszánsz (11’)

A film felnőttkori visszatekintésben értelmezi át a fiatalkori lázadásokat, boncolja az apához fűződő vonzások-taszítások hálóját. A filmnek sajátos hangulatot kölcsönöz, hogy szereplőit a Bábszínház világába helyezi.

 

Spáh Dávid: Fordítva (14’)

Zoltán kitűnő eredménnyel szerzett jogi diplomát. Okos, tehetséges és elszánt. Ennek ellenére csak egy videotékában kapott állást. A szüleivel él, akik mindentől féltik. Egyetlen nővel volt kapcsolata egész eddigi életében, egy prostituálttal. Számtalan elutasítás után pályázatot nyújt be egy olyan állásra, amelyről mindig is álmodott, és amire egyértelműen ő a tökéletes jelölt. Kivéve egy valamit: más, mint a többiek.

 

Gangl Tamás: Egy buborék élete (4’ 18”)

A film egy buborék rövid életét mutatja be a buborék szemszögéből, egészen születésétől a haláláig, miközben különböző emberekkel találkozik, és a világot is megcsodálhatja. Műfajilag nehéz meghatározni, talán könnyed dráma.

 

Monhalt Ákos: Rácegresi mesék (12’)

A szándékoltan amatőr jellegű film három közismert történetet mesél el, sajátos feldolgozásban. Az egyik szereplő (a szőke hajú gyerek) enyhe értelmi fogyatékos.

Nagy Borbála: Metropop (5’)

A Metropop c. ritmusfilm 2007-ben készült a berlini filmakadémia felvételijére, melynek témája „Das Andere”, azaz „A másik” vagy „A másság” volt. A kisfilm igyekszik új nézőpontból rávilágítani a fogyatékkal élők életére, célja, hogy játékosan bemutassa, miben lehetnek többek egészséges társaiknál.

 

Kalmár Márton, Kerecsendy Vilmos, Kiss Zoltán: Mozaik (6’ 52”)

Mászkálnak a kulcsok. Mászkál a jing-jang jel, meg az uborka be Vilmos szájába. Mászkálós poénokról szól a film

 

Bekker Péter, Prágay-Szabó Tamás: Csont az ebek közt (15’)

A Csont az ebek közt egy 15 perces kisjátékfilm, ami egy autista, zongorista fiú történetét meséli el. Áron (Kálvin Balázs) élete legszebb napjára készül, végre büszkék lehetnek rá, azonban az utolsó pillanatban minden megváltozik.

 

Király Belián, Mihályi Ferenc: Az isteni púp (6’ 25”)

Egy fura mese, amely az élet rossz oldalát, egy esetleges sorscsapást mutat be, szokatlan módon,szokatlan helyszínen,kifacsart formában.

 

Versenyen kívül

Kalmár Márton, Kerecsendy Vilmos, Kiss Zoltán: 1735 km (kb. 10’)

A filmet egy másik film „hívta életre”. A 35 km című filmet beneveztük az Angliai Oska Bright filmfesztiválra, ahol díjat nyert. A fesztiválra támogatók segítségével kiutazhatott az alkotó, két társa és három, a filmezésben részt vevő segítő. Az utat végig dokumentáltuk, erről szól a filmünk.

Kerecsendy Vilmos: 35 km (8’ 10”)

A film az én életemről szól, saját életemet játszom el, én, Vilmos vagyok a főszereplő. A film egy falusi legényről szól, egy perc az élet, öröm lesz sokáig.