Filmszemle 2007
Az április 20-án megtartott szemlén az idei tanfolyam nyolc résztvevőjének vizsgamunkáját láthatta a közönség. Többek között látható volt egy olyan vizsgafilm, melyet egy látássérült hallgató készített, látó operatőr segítségével.

A legjobb alkotásra a közönség adhatta le szavazatát. Az idei szemle kedvencének Dubniczki Csilla  Nagy utazás… című filmje bizonyult.

Az új vizsgafilmek mellett bemutattuk három régebbi hallgatónk új filmjét, így Vadas Lászlónak, az előző szemle közönség díjasának új alkotását is. László, aki maga is autista, az idei tanfolyamon már komoly szakmai segítséget nyújtott autista sorstársainak a filmjeik elkészítésében.

Az idei Filmszemlén bemutatásra került egy válogatás a több mint öt éve zajló Nézőpont Váltás program korábbi résztvevőinek vizsgamunkáiból is, aki a tanfolyam elvégzése óta professzionális szinten hasznosítják az itt megszerzett tudást.

A Filmszemle ebben az évben új helyszínen került megrendezésre, mely így a Motiváció Alapítvány új székhelyének avató rendezvénye is volt. Az idén tavasszal birtokba vett új székhely immár méltó körülmények között, akadálymentes helyszínen várja a hasonló rendezvényeket.

A rendezvény programja, valamint a filmek, alkotásaik és az oktatók bemutatása letölthető.

A rendezvényről bővebb beszámolót és riportokat a Közelkép Hírügynökség oldalán olvashat.

A filmszemle előzetese, valamint Dubniczki Csilla díjnyertes alkotása mellett Vadas lászló legújabb kisfilmje is megtekinthető és letölthető médiatárunkban.

A közönségdíjas alkotás:


NAGY UTAZÁS


Dubniczki Csilla kisfilmje


Az eddig felvett anyagaimból készült montázs effektekkel, zenével, feliratozással. A történet a reggeli ébredéssel indul, és innen indul útjára, lényege, hogy humoros részekkel igyekeztünk asszociációkat ébreszteni, a néző fantáziáját megmozgatni, hiszen sok helyszínből, sok emberből áll. A sztorinak nincs lényegesebb üzenete, egyes részek a feliratozással, a humorral válnak egy filmmé. Ez lehet jointos utazás, lehet a fantázia szüleménye, s persze a helyszínek átírása, a többit ítélje meg a néző.

A Szemlét támogatta



Országos Rádió és Televízió Testület

ORTT Műsorszolgáltatási Alap