| Mi az a „CIVIL WEBTÉVÉ”? |
|
Mi az a „CIVIL WEBTÉVÉ”? A Nonprofit Média Központ Alapítvány új civil nyilvánosságteremtő kísérletbe fogott, melyhez társakat, támogatókat és bátorítókat keres. „Civil webtévé” címmel mindenki számára - készítőként és felhasználóként is - hozzáférhető médiafelület létrehozása, mely kifejezetten a civil szektor fontos eseményeivel, folyamataival, érdekvédelemi, helyi társadalmat formáló szerepével, jó példáival foglalkozik, s civilek által készített és szerkesztett anyagokat ad közre. Az anyagokat szerkesztett változatban, tematikusan rendezve hozzuk majd nyilvánosságra és tesszük elérhetővé mind az érintettek (civilek) és a környezetük (döntéshozók, más médiumok, pl. közszolgálati-, kereskedelmi-, vagy éppen helyi tévécsatornák) számára, időben és térben nem korlátozott módon az interneten keresztül. A CWTV archívumot is épít annak érdekében, hogy az ügyek nyomon követhetőek, az események, adatok, stb. visszakereshetőek legyenek.
Milyen céllal hozzuk létre?
Ez a felület egyszerre szolgája majd a szektor erőteljesebb önmegjelenését, a szektoron belüli kapcsolatépítést, a lakosság tájékoztatását, valamint az ismert közszolgálati és kereskedelmi média hiteles -első kézből való- háttéranyagokkal való ellátását.
Milyen küldetést szánunk neki? A civil társadalom sajátos hiányainak, feladatainak, küzdő területeinek, aktuális kihívásainak, eseményeinek, értékeink nyilvánosságot igénylő ügyeinek kiinduló pontja. A szervezőmunka során, és majd a megvalósításban, etikai és tartalmi szempontból egyaránt fontos számunkra, hogy a műsorok minden esetben civil értékrendet tükrözzenek.
Mi kell a működéshez? Miért és miben szeretnénk együttműködni?
A CWTV kiemelten szeretne építeni, együttműködni a társadalom azon szegmenteseit képviselő, érdekükben fellépő, életvitelükben segítséget nyújtó szervezetekkel, akik amúgy is hátrányokkal indulnak az önérdek érvényesítés, a foglalkoztatás, az állampolgári jogok gyakorlása és érvényesítése, az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele, a szociális ellátás, a kulturális kapcsolatok, vagy éppen a szakmai érvényesülés terén.
Az előkészítés két szálon zajlik (1) Technológiai szinten: a technikai feltételek kialakítása, szervezése, fejlesztése. Fontos számunkra, hogy ne a technika szintjén dőljön el a csatlakozás lehetősége. Célunk, hogy ne legyen – vagy legalábbis nagyon alacsonyan legyen – a technikai hozzáférési korlát. Ezért a helyben szükséges technikát olyan rendszerekben képzeljük el, melyek szabad forráskódú alkalmazásokkal, programokkal és a legegyszerűbb mozgóképrögzítő eszközökkel dolgozik, hogy minél többen képesek legyenek – nagyobb beruházás – nélkül anyagokat készíteni a cwtv számára. Törekszünk rá, hogy már egy közepes minőségű mobiltelefonnal készült felvétel szerkesztett változatát is közzé tudjuk majd tenni. (2) Társadalmi szinten: kapcsolati hálózatok szervezése, fejlesztése, egy nyitott, virtuális stáb kialakítása. Ez többlépcsős feladat, így jól elkülöníthetőek a szervezői és a résztvevői szerepek. Elképzelt szerepek a CWTV kialakításában:
akik ismerik az adott szakmai és/vagy földrajzi területen működő civil szervezetek, szerveződéseket, akik képesek mozgóképes anyagok elkészülését generálni, akiknek személyes, meglévő média-kapcsolati hálója van.
akik tapasztalatokkal rendelkeznek arról, hogy hogyan kell mozgóképes módon megörökíteni, dokumentálni egy közösség fontos eseményeit, meghatározó történéseit. Olyanokat keresünk, akik önmaguk is képesek anyagokat előállítani, valamint gazdái tudnak lenni egy-egy
Elképzelt szerepek a működtetésben:
Ami készül:
- egy honlap, mely csatlakozási információk mellett, szervezési felületet is jelent majd, valamint ezen keresztül lesznek megtekinthetőek az adások és kutatható az archívum. - „Etikai kódex” a civil webtévé értékeinek és szemléletének deklarálására. - Általános érvényű együttműködési megállapodások, melyeket a két fél a személyére szabhat, s aláírása után mindkét fél fel tudja használni szerepének megerősítésére, valamint a forrásteremtéshez.
Hogyan lehet kapcsolódni?
Feladatok és funkciók, amikkel kapcsolódni lehet:
Igyekeztünk, minél szemléletesebben felvázolni, hogy milyen kapcsolódási szinteken látunk első körben. S tettük ezt azért, hogy minél többen találhassanak benne számukra, szervezetük számára leginkább passzolót. Hosszú távon tervezünk, így nagy szükségünk van minden visszajelzésre, azokéra, akik – különböző szinteken ugyan, de – aktívan együttműködnének velünk, de azokéra is, akik legalább érdekesnek találják és érdeklődnének, az adások felől, esetleg arra vállalkoznának, hogy tapasztalataik után népszerűsítik majd azt.
Konkrétan: Bízunk benne, hogy sikerült az érdeklődést egy kicsit a mozgóképek felé terelni. Várjuk a visszajelzéseket: vélemények, konkrét együttműködések, továbbajánlások terén egyaránt!
Nonprofit Média Központ Alapítvány 1066 Budapest, Rózsa u. 34. 1-373-0502 Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Civil Webtévé ProgramKovács Edit (30.359-1678 Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
|