Két alkalom, két lehetőség

Gyakran felmerül bennetek, hogy

- miért nem írnak rólatok az újságok?

- miért nem ugrálnak körül riporterek?

- lehet, hogy nálatok is vér kellene?

- mekkora bukfenc kell, hogy legalább a helyi
médiába odafigyeljen?
- mindenkiről beszélnek, csak rólunk nem!


MIÉRT?

Nincsenek titkok.

Ti is megtudhatjátok, ha eljöttök közénk
és megismeritek a média világát, hogyan
és mitől működik.

Azután eldönthetitek,
- hogy ezentúl másképp adtok hírt,
- vagy csinálunk egy sajátot!

Két alakalom, két lehetőség a szervezetek hatékonyabb médiakommunikációjáért

A Handicap Alapítvány két alkalomból álló képzéssorozatot indít sérültek ügyeivel foglalkozó szervezetek munkatársai és/vagy önkéntesei számára a hatékonyabb médiakommunikáció segítése érdekében. A két képzés egymással logikailag összefügg, alapvetően épít egyik alkalom a másikra, de a tematika felépítése lehetővé teszi, hogy külön-külön is érdemi módon részt lehessen venni.

A képzés a résztvevők számára ingyenes, a Nemzeti Civil Alap támogatásával valósul meg. A helyszín akadálymentes, kísérők, segítők fogadásában igény szerint együttműködünk.

 

1. alkalom

Hatékonyan a médiában

2010. április 8-9-10. Berekfürdő, Megbékélés Háza

A képzés célja: A civil szervezetek szakmai együttműködésének, sajtókapcsolatainak fejlesztése a helyi, regionális és országos médiumokkal. Nyilvánosság előtti hiteles, figyelemfelkeltő és megtartó megjelenítési technikák megismerése, saját élményen keresztüli kipróbálása.

A tréning során speciális tematika szerint ismerkedhetnek meg a résztvevők a média esemény tervezésével, illetve a különféle médiumok sajátosságaival.

 

A képzés által érintett területek:

- Társadalmi kommunikáció csatornái, lehetőségei;

- Hagyományos tömegkommunikációs csatornák megismerése (nyomtatott, és elektronikus médiumok);

- Műfajtípusok és sajátosságai;

- Média használat stratégiai tervezése (a résztvevők saját konkrét/tervezett feladataira építve);

- Sajtókapcsolat építés (technikái, műfajai, adatbank, média események, média térkép);

- Elvárások a „másik” oldalon (hogyan gondolkodik az újságíró?);

- Gyakorlatok:

Stílus és műfaj gyakorlatok

Helyzetgyakorlatok

Média esemény tervezése, szervezése --) ötletek közös kidolgozása

Mire számítson, aki eljön?

-      Gyakorlatorientált, játékos, médiaszituációs témák, elemző-visszacsatolások, csoportos  tapasztalat átadó párbeszédek, stb.

-      A képzés a részvételen alapul, élményalapú, igényli az aktív együttműködést.

 

Érkezés: 2010. április 8-án, délután (vacsora este 7 órakor)

Távozás: 2010. április 10-én, ebéd után (ebéd kb. 13 órakor)

 

2. alkalom

Netre fel!
Indítsuk együtt a Civil Webtévét

2010. május 6-7-8.   Berekfürdő, Megbékélés Háza

 

A képzés célja: lehetőséget adni a sérültséggel élő emberek ügyeivel foglalkozó szervezeteknek arra, hogy munkatársaikat, tagjaikat és/vagy önkénteseiket felkészítsék a webtévé munkájába való bekapcsolódásra, ezzel elősegítve az esélyegyenlőséget.

A Nonprofit Médiaközpont Alapítvány „Civil webtévé” címmel mindenki számára - készítőként és felhasználóként is - hozzáférhető médiafelületet hozott létre, mely kifejezetten a civil szektor fontos eseményeivel, folyamataival, érdekvédelemi, helyi társadalmat formáló szerepével, jó példáival foglalkozik, s civilek által készített és szerkesztett anyagokat ad közre, időben és térben nem korlátozott módon az interneten keresztül.

Ez új utat jelente a különböző sérültséggel élő emberek és az őket támogató szervezetek számára is ügyeik nyilvánossá tételéhez, érdekeik képviseletéhez.

 

A képzés által érintett területek:

 

- Általános információk a webtévé-ről, mint megjelenési felületről;
- Technikai információk és gyakorlatok a mozgóképrögzítésről;

- Technikai és szerkesztési ismeretek a mozgóképek utómunkálatairól;

- Gyakorlat a webtévé használatához: mozgóképanyagok generálása, készítése, szerkesztése, konvertálása, feltöltése.

 

Mire számítson, aki eljön?

-      Gyakorlatorientált, játékos, médiaszituációs témák, elemző-visszacsatolások, csoportos tapasztalat átadó párbeszédek, stb.

-      A képzés a részvételen alapul, élményalapú, igényli az aktív együttműködést.

 

Érkezés: 2010. május 8-án, délután (vacsora este 7 órakor)

Távozás: 2010. május 10-én, ebéd után (ebéd kb. 13 órakor)


KIKNEK ajánljuk a képzésen való részvételt?

-         szervezetük nyilvánossággal, külső kapcsolatokkal, kommunikációval foglalkozó munkatársának;

-         olyan tagoknak és önkénteseknek, akik szívesen megismerkednének

  • a híradás különböző formáival;
  • mozgóképrögzítés technikáival (telefonnal, kamerával, stb.);
  • a mozgókép szerkesztési alapismeretekkel;
  • műsorszerkesztési alapismeretekkel;
  • a szerkesztőségi munkával.

 

MIT várunk a résztvevőkkel?

-         a képzésen való aktív részvételt;

-         a képzési alkalmak közötti kapcsolattartást, az on-line feladatok elvégzését;

-         csapatmunkát;

-         önálló munkát;

-         bekapcsolódást a civil webtévé szerkesztőségi munkájába.

 

Örömmel vesszük az együttműködést!

Várjuk tagjaikat szeretettel!

 

További információkkal és üdvözlettel a
Handicap Alapítvány nevében:

Liling Tamás és Kovács Edit

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

30.359-1678

 

Amit a képzés körülményeiről előzetesen tudni érdemes:

  1. Utazás egyénileg, önköltségen
  2. Helyszín: Parokia.net, Berekfürdő,  http://berekfurdo.parokia.net
  3. A helyszín akadálymentes

Hogy lehet odajutni?

A Budapest-Debrecen vonalon kell utazni Karcag állomásig, ahonnan autóbusz és vonat csatlakozás van Berekfürdőre közvetlenül, vagy átszállással az autóbusz pályaudvarról. Szükség szerint az érkezőknek elébe megyünk.